Illusztráció az alábbi tartalomhoz: KAPCSOLATBAN VAGYUNK

KAPCSOLATBAN VAGYUNK

Rólunk is írt az egyik kedves, évtizedes szerszám beszállító partnerünk. Köszönjük!
 

A Seuso-kincs lelőhelyeként ismert, Székesfehérvár melletti Kőszárhegyen találunk példát arra, hogy egy garázsban indult egyéni vállalkozás miként fejlődhetett olyan mértékben, hogy nagyjából három évtized elteltével világszínvonalú körülmények között adhasson munkát 400 munkatársnak. A kategóriájában tavaly is az Év gyárának választott Simon Műanyagfeldolgozó telephelye is egy kincs, ahol járva büszkék lehetünk arra, hogy a családias hangulatban működő családi vállalkozás sikeréhez a maga módján a Würth Szereléstechnika Kft. is hozzájárulhatott.

Simon István cégtulajdonos szerint a siker nyitja a nevelésében keresendő. Ezermester édesapja és az édesanyja ugyanis már kiskorától a munkára nevelte, a később karosszérialakatosként végzett szakember számára innen ered a munka szeretete és tisztelete. Felfogására az is jellemző, hogy a lehetetlent igyekszik azonnal megoldani, a csodára azonban még nála is kell várni néhány napot. S közben azt vallja, hogy a vevő szent, akit úgy kell kiszolgálni, hogy azzal maradéktalanul elégedett legyen. Ennek köszönhetően szájról-szájra és cégről-cégre terjed a vállalkozás neve és jó híre. – Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy az utamat csakis sikerélmények kövezték, szeretném elmondani azt is, hogy a nyolcvanas évek közepén kezdett vállalkozói lét első éveiben nagyon sok álmatlan éjszakát okozott a bizonytalanság, amely lelkileg nagyon ki tud készíteni egy a családjáért felelősséggel viseltető családfőt – jegyzi meg Simon István, akitől megtudjuk, hogy a történet kezdete nem csupán a szülőkhöz, de a szabadbattyányi szülői házhoz is köthető. Annak udvarán, a garázs helyén építette fel a száz négyzetméteres műhelyét, ahol kezdetben fémekkel foglalkozott. Aztán jött a rendszer-, s ezzel szinte párhuzamosan a profilváltás. Mivel Székesfehérváron és környékén szinte minden második szakember lakatos volt, úgy gondolta, a fémes területen nehezen rúghatna labdába.

Bár eszközigényes volt, ráadásul speciális szaktudást is igényelt, mégis a műanyagfeldolgozás irányába léptem. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy mindez jó döntés volt, így aztán a fejlesztésben már csakis erre koncentráltam. Tetszett a munkában az is, hogy a fémiparhoz képest sokkal tisztább körülmények között folyt a termelés. Idővel új gépeket szereztünk be, melyekre már minőségibb, autóipari munkákat sikerült beszereznünk. A fejlődésünk látványos szakasza 1996-ban kezdődött, amikor Szabadbattyánban megépítettük az első, 400 négyzetméteres műanyaggyártó csarnokukat.

Szülőfalujában azonban további bővítésre már nem nyílt lehetősége, ezért a vállalkozás 2007-ben egy raktárépület felhúzásával Kőszárhegyen is megvetette a lábát. – Ki gondolta volna akkor, hogy hónapokkal később már csődveszéllyel néztünk szembe. A válság következtében a 180 munkatársunkból mindössze nyolcvanat sikerült megtartanunk, ám a munkáink alapján a 20 is elég lett volna… Bércsökkentésre is kényszerültünk, s bizony a pénzintézetek hozzáállása is kellett ahhoz, hogy ezt a nehéz időszakot átvészeljük. Aztán ahogy lassan beindult az autóipar, a viharfelhők helyett felettünk is mind gyakrabban sütött ki a nap. 2014 márciusában az eddig legnagyobb fejlesztési beruházásunk átadását ünnepelhettük, mikor is egy összeszerelő üzemmel és egy műanyagfeldolgozó raktárcsarnokkal gazdagodtunk. A további bővítésünknek is megvan a helyszíne és készen vannak már a tervek is. Az oktatóbázisnak, a háromhajós daruzott üzemcsarnoknak  és az étkezőnek helyet adó új épület megépíttetése azonban már a fiamra, Péterre vár.

A cégvezetési feladatokat 2014 decemberétől Simon István fia és lánya, két tulajdonostársa látja el. Péter gyárigazgatóként, Zulejka pedig a pénzügyi és munkaügyi területekért felelve. – S bár nálunk is okozott feszültséget, véleményem szerint gyakorta túlmisztifikálják a generációváltást – mondja Péter, aki soha nem érezte azt, hogy bármit is a családi vállalkozás kapcsán ráerőltettek volna. – Egyszer csak azt vettem észre, hogy már itt dolgozom, s hogy a tulajdonosi szemlélet és a tenni akarás napról-napra növekszik bennem, s hogy ezt egyre jobban élvezem. Eleinte műszakba jártam, később minőségellenőrként dolgoztam, majd beszerzőként, aztán logisztikusként, végül folyamatfejlesztőként. Ebből a pozícióból léptem elő gyárigazgatóvá.

A cégtörténet felidézésében kihagyhatatlan a Würth neve és szerepe. – Amiben megbízunk, s amiben aztán nem kell csalódnunk, azt nem cseréljük le. És a Würth Szereléstechnika Kft. ilyen – fogalmaz Simon István, aki szerint a mind a két fél kölcsönösen törekedett arra, hogy jól és hatékonyan tudjanak együttműködni. Ennek köszönhető, hogy a már több mint másfél évtizedes kapcsolatot sikerült együtt fejleszteni.

– A Würth mindig is nyitott volt a leggazdaságosabb megoldás megtalálására, ennek egyik eredménye például a konszignációs raktár létrehozása – fűzi hozzá Simon Péter. – Kiemelném, hogy a személyes kapcsolatnak köszönhetően mindig mindent meg tudunk beszélni. – Ez is kellett ahhoz, hogy folyamatosan tudtuk növelni és bővíteni a kapcsolatot, amely immáron kötőelemekben, vegyi termékekben, szerszámokban és munkavédelmi kesztyűkben ölt testet. Az ár-érték arány megfelelő, a minőség szintén, melyhez még nagyfokú rugalmasság is párosul, így aztán nincs okunk a panaszra.

Búcsúzóul megtudjuk, hogy István nyugdíjasként a szőlészetben és borászatban, valamint a vadászatban találta meg a hobbiját. Meg persze az unokájában, Péter lassan három éves kisfiában. A műszaki érdeklődést tanúsító Marci is már szívesen munkálkodik a Würth szerszámaival…

Forrás: http://blog.wuerth.hu/index.php/vallalat/kincs-koszarhegyen

Vissza a kezdőlapra